2011. március 28., hétfő

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Ezt a borítójú változatot olvastam én, de a másik borító sokkal jobban tetszik, kicsit fantáziátlannak találom ezt a szerelmes párt, mert bár fő témája a szerelem a könyvnek, de mégsem ennyire egyszerű, hogy egy ilyen borítóval lerendezzék, ettől jóval többről szól a könyv.
Első mondatok: „Nehéz, amikor az ember itt marad. Várok Henryre, és nem tudom hol van, nem tudom, hogy van. Nehéz annak, aki marad. Elfoglalom magam. Úgy gyorsabban telik az idő. Egyedül fekszem le, egyedül ébredek. Sétálok. Addig dolgozom, amíg elfáradok. Nézem, hogyan játszik a szél a szeméttel, amely egész télen a hó alatt lapult. Minden egyszerűnek látszik, amíg az ember el nem tűnődik rajta. Miért fokozza a szerelmet a távollét?”

A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. Henry genetikai hibával született: időnként kizuhan a saját korából és eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Nem tudhatja, mikor történik meg újra, s hol találja magát legközelebb.
Egyetlen biztos pontja Clare, akihez mindig visszatér.

A történet lényeges eleme az időutazás, de nem a központi témája, a lényeg Henry és Clare szerelme, ami mindig, minden körülmények között megmarad, ami Henry állandó utazásai közepette a kikötő.
Időnként igazán elgondolkodtató az időutazás. Henry utazik a múltba, néha csak 1-2 évet, 1-2 órát, de néha sok-sok évet, visszatér gyerekkori önmagához, és ilyenkor jelen van az 5 éves Henry és a 35 éves is. Időnként a jövőbe is utazik, néha el kell gondolkodni rajta, hogy most ez hogy is lehetséges (amennyiben ugye az időutazás lehetséges:), de éppen ez tetszik benne, hogy nem egy szokványos szerelmes regény, de még időutazós regénynek is eléggé érdekfeszítő.

Napló jellegű regény, Clare és Henry maguk mesélik el, saját szemszögükből a történéseket, Henry utazásait, ez plusz pont volt a regényhez. De igazából nincs szükség pluszokra, a regény zseniálisan jól kitalált, nagyon jól megírt, és minden szálnak van vége. Az elején nehezen tudtam követni, illetve inkább nehezen vettem fel az időutazás fonalát, de 20-30 oldal után ez már simán ment.

Mikor így magával ragad egy könyv, elég nehéz belekezdeni bármilyen másikba, úgyhogy azt hiszem egy könnyed tinikönyvvel folytatom.

10*/10 /nem simán 10-es, hanem csillagos/

2011. március 26., szombat

Matyó készlet


 Ezeket a képeket már mutattam itt a blogban, de talán azt még nem írtam, hogy saját készítésű készletből vannak. Egy scraptársam Moncsi vállalkozott rá, hogy kipróbálja ő is előzetesen, az anyukájáról készített egy képet, ami nagyon tetszett nekem, mert érdekes volt látni, hogy egy másik ember teljesen máshogy közelíti meg a készletet, az is nagyon tetszett, hogy ezzel az egyszerű készlettel mély érzéseket, érzelmeket pendített meg. Köszönöm Moncsi!
Úgyhogy útjára bocsátom az első készletemet, bár már tudom, hogy vannak hibái, ezekből tanultam, a következőnél, ami már félkész állapotban van, javítom ezeket a hibákat. Ha letöltitek és alkottok belőle képet, akkor kérlek benneteket, jelezzétek egy kommentben, hogy összegyűjthessem a blogomban az alkotásokat, köszi előre is.

This is a Hungarian folk collection. I ask you if you use it signal it in a comment in order for me to be allowed to publish it in my blog. Thank you.

2011. március 22., kedd

Iszkaszentgyörgy

James Patterson-Howard Roughan: Nászút

Első mondatok: „A dolgok nem mindig olyanok, amilyeneknek látszanak. Az egyik percben még tökéletesen jól vagyok. A másikban összegörnyedek, és halálfélelmemben megmarkolom a gyomromat. Mi az ördög történik velem?”

Nora Sinclair gyönyörű, gazdag, sikeres nő. Lakberendezőként keresi a kenyerét, nem is keveset. Utazás előtt áll, elbúcsúzik szerelmétől Connortól, aki egy csodás szeretkezés után megkéri egy hatalmas briliánsgyűrűvel a lány kezét, aki boldogan mond igent.
Ezután repülőre ül, Bostonba repül, ahol egy általa stílusosan és gazdagon berendezett házba lép be a saját kulcsával és karjai közép repül az ott lakó dúsgazdag fiatalembernek, aki mellesleg híres író és nem mellesleg Nora férje. Ki is Nora Sinclair?
Melyik férfi milyen szerepet játszik az életében? És mi történt a neves, dúsgazdag kardiológussal, Nora volt férjével, aki 40 évesen szívrohamban elhunyt? Különös dolgok történnek a lány közelében forgolódó férfiakkal.
Fontos szerepet játszik még a regényben egy Craig nevű biztosítási ügynök, aki tulajdonképpen John O Hara FBI nyomozó, és Susanne a felettese, aki meg az ő életében játszik fontos szerepet.

Ahogy a nyomozás halad előre, lassan kiderül kicsoda Nora és az is, hogy miért tesz bizonyos dolgokat.
James Patterson második könyve az előző – Suzanne naplója Nicholasnak – után nem volt túl jó választás. Kriminek krimi volt, nem is lett volna rossz, ha nem érzek benne elvarratlan szálakat. És felesleges volt benne egy másik nyomozás bizonyos pénzek és társaságok után, mert számomra az is elég érthetetlen és befejezetlen, kidolgozatlan maradt.

Hamar elolvastam, mert vártam valami meglepő, igazán izgalmas fordulatra, de ez elmaradt, csalódott voltam a könyv végén. Kikapcsolódásnak jó volt, éppen arra való, hogy három gyerek és két kutya okozta hangzavar közben megpróbáltam kikapcsolódni, végülis az sikerült. De a Suzanne naplója Nicholasnak című könyvének a nyomába sem léphet, persze teljesen más stílus, de akkor sem.:)

6,5/10

2011. március 20., vasárnap

2011. március 18., péntek

James Patterson: Suzanne naplója Nicholasnak

Részlet a könyvből:Képzeld el, hogy az élet egy játék, amiben öt labdával zsonglőrködsz. A labdák neve: munka, család, egészség, barátok és tisztesség. Mindegyiküket a levegőben tartod. Ám egy nap megérted, hogy a munka gumilabda. Ha leejted, felugrik. A többi - a család, az egészség, a barátok és a tisztesség - üvegből van. Ha az egyik lepottyan, megmásíthatatlanul megkarcolódik, megreped vagy akár ezernyi darabra is törhet. Csak akkor kezdheted megteremteni az egyensúlyt az életedben, ha valóban megérted az öt labda leckéjét.”

Katie sikeres, szép, csinos fiatal nő. Története azzal kezdődik, hogy szerelme Matt egy év után elhagyja. Éppen azon a napon, amikor Katie meg akarja neki mondani, hogy kisbabájuk lesz. Küld Katienek egy naplót.

A regény a naplórészletekből és Katie napjaiból felváltva épül fel. Katie olvassa a naplót, amelyet egy Suzanne nevű fiatal nő írt kisfiának Nicholasnak. A naplóból kiderül, hogy Suzanne Matt szerelme és felesége, Nicholas pedig a szerelmük gyümölcse. A naplót olvasva Katie megkedveli Suzanne-t, és egyre inkább nem érti, mit keresett mellette, vele Matt, miért szeretett bele, miért titkolta el élete többi részét.

Nagyon szép, megható, szomorú szerelmi történet. Hiába szép minden és boldog mindenki, az élet sokszor máshogy gondolja...

Ez volt az első könyvem az írótól, de azt hiszem rajongója lettem.

10/10

2011. március 10., csütörtök

Bárdos András: Love story

BÁRDOS ANDRÁS: LOVE STORY (Mit érez egy férfi?)

Első mondatok: „Három évvel ezelőtt – emlékszem a napra, az órára, a percre – minden előzmény nélkül lettem szerelmes. Mit mondhat az ember egy huszonöt éves lányról, aki meghalt? Hogy szép volt. És okos.”


A történet Erich Segal Love Story-ja, csak ez 2010 Magyarországán játszódik , egy fiú és egy lány különös kapcsolatáról, az őket körülvevő világról, brókerekről, bajtársakról, orvosokról, szülőkről.

A főszereplő férfi, Olivér 25-30 éves fiatalember, gazdag, modellkülsejű sztárbróker, ám érzelmi intelligenciája nulla. Egyszer csak hirtelen élete része lesz Eszter, akibe Olivér elmondása szerint beleszeret. Ennek a szerelemnek viszont nem sok jelét látjuk mi olvasók, mert eleinte ugyanúgy folytatja az életét, edzéssel, rengeteg munkával, szórakozással, kokainnal és nőkkel, mint azelőtt.
Feleségül is veszi a lányt, de a történet nincs kibontva érzelmekre, részletekre, lehet, hogy így éreznek a férfiak? A főszereplő legalábbis biztos így, és ezért nekem meglehetősen ellenszenves szereplő volt. Biztos, hogy a férfiak teljesen máshogy éreznek, élnek meg bizonyos dolgokat, de nem hiszem, hogy ennyire leegyszerűsítve és érzelemmentesen. Tehát nem derül ki számomra a könyvből, hogy mit érez egy férfi.

Olivér nem áll igazán a lány mellett dolgokban, nem segít enyhíteni a lány leukémiás apja miatt érzett aggodalmát, felelősségét, látszólag szinte alig vesz részt az életében, miközben rengeteg pénzt visz haza. Eszter egy idő után gyereket szeretne, elmennek orvosi kivizsgálásra és ott derül ki a lány halálos betegsége, és hogy nagyon rövid idejük van hátra. Ekkor kezdenek Olivérből felszínre törni, vagy egyáltalán megjelenni érzelmek, de ekkor már késő.
Tetszett az Eszter alakja, légiessége, szerénysége, humora és szerelme Olivér iránt, bár azt nem értem mit szeretett benne.

Nem úgy kezdtem el olvasni a könyvet, mintha az eredetit olvasnám és azt hiszem ezért kijelenthetem, hogy tetszett, rövid egy-két óra alatt elolvasható, nagyon mai olvasmány.

8/10

2011. március 6., vasárnap

Herta Müller: Lélegzethinta


Részlet az első fejezetből: „Még tartott a háború 1945 januárjában. A nagy ijedelemben, hogy a tél kellős közepén elvisznek az oroszok ki tudja, hová, mindenki adni akart nekem valamit, ami talán hasznos lehet, ha már segíteni úgysem segít semmit. Mert a világon semmi nem segített már. Mivel megmásíthatatlanul ott voltam az oroszok listáján, mindenki adott nekem valamit, és gondolt közben, amit gondolt. Én pedig magamhoz vettem, és arra gondoltam a tizenhét évemmel, hogy éppen jókor jön ez az utazás. Jobb lett volna, ha nem az oroszok listája, de ha nem lesz túl rossz, akkor nekem még jó is.”



Leo Auberg 17 éves kamaszfiú rajta volt az oroszok listáján, akik minden német nemzetiségű 17 és 45 év közötti román állampolgárt kényszermunkatáborba, lágerbe vittek. Menekülni szeretett volna a kisvárosból, mert volt egy titka, homoszexuális volt, félt, hogy kitudódik.
Nagymamája búcsúmondata ez volt: Tudom, hogy visszajössz. Ez a mondat tartotta Leot életben az 5 év alatt.
Megismeri a szenvedést, a hideget, a tetveket, szenet lapátol, cementet hord, kemény fizikai munkát végez, mindezt állandóan éhesen. Az éhségangyal állandó társa a lágerévek alatt. Megtanul koldulni, megalázkodni, mezei növényekből ételt főzni. Halott társáról a ruhát levenni, tovább hordani, mert ez létszükséglet. Őrizni a táborban is a titkát. Az 5. lágerévben sorsuk jobbra fordul, munkájukért pénzt kapnak, élelmet tudnak venni a piacon, ruhákat varratnak maguknak. Egyszerre várják a szabadulásukat és félelemmel tölti el őket a kinti világ. Már-már azt érzik, hogy jobb lenne ott maradni, azokkal élni, akikkel közösek a gondjaik, az emlékeik, mert mit fog ő otthon kezdeni a többiekkel. Az első években a családja, a honvágy éltette és nagymamája mondata. Aztán egy levelezőlapon megtudta, hogy testvére született, a „pótgyermek”, ez annyira fájt neki, hogy tudatosan eltávolította magát a szüleitől, a családjától és azt a szeretetteljes, közvetlen kapcsolatot már hazatérte után sem sikerült soha elérnie.

Amikor konkrét tényekről mesél Leo, akkor olvastatta magát a könyv, és teljesen beleéltem magam szerencsétlen helyzetükbe. Voltak olyan részek azonban, amire nagyon kellett koncentrálnom. Ezeket a részeket úgy magyaráztam magamnak, hogy Leo a képzeletébe menekült, hogy el tudja viselni a lágeréletet, mintha lett volna egy másik élete is, amit delíriumban, vagy éppen fű hatása alatt töltött. Persze ezt a transzállapotot okozhatta az éhség, a hideg, a nyomorúság, tudattalanul vagy tudatosan agykontrollozott és elröpítette magát valahová messzire.

2009-ben kapott Nobel-díjat a szerző. Nem tudom hogyan vagyok a Nobel díjasokkal. Elolvasom, mert Nobel-díjas és  mert kíváncsi vagyok rá. De közben nem szórakozom annyira jól. Lehet, hogy a Nobel-díj csak irodalmi értéket képvisel inkább, nem feltétlenül a kikapcsolódó szórakoztatás a célja.

Ebben a könyvben megtaláltam többször is a címadó mondatot, pl. itt: „Nyomást érzek a gyomromban, fölszáll a szájpadlásomig. Túllendül a lélegzethinta, levegő után kapkodok.”

7/10.

2011. március 5., szombat

2011. március 2., szerda

Meg Cabot: Airhead (Ki vagyok én?)

Részlet a könyvből: „Mi ad helyet a személyiségnek? Vagy más szóval... a lelkünknek? Az agyunk? Vagy a szívünk és a testünk? Nikki Howard agya valóban nem működik már. A szíve azonban ver tovább.”

Meg Cabottól olvastam már könyvet, többet is, eddig nem csalódtam benne. Ezt egy kicsit félve kölcsönöztem ki, ugyanis vérbeli tinikönyvnek tűnt. Igaz, olvastam már tinikönyvet, tetszett is, úgyhogy aggodalmam el is szállt. Nem bántam meg.

Emerson Watts egy gimnazista lány, akit a számítógépes játékokon kívül nem nagyon érdekel semmi más, legjobb barátja Christopher, akibe titokban szerelmes. A lányt nem érdekli a divat, az öltözködés, el is ítéli az ilyen lányokat az iskolában, mert úgy gondolja, hogy az ilyen lányok felületesek és üresfejűek.
Egy nap kénytelen elkísérnie húgát egy új áruház megnyitójára, ahol mindenféle tinisztárok lépnek fel, többek között Nikki Howards, szintén 17 éves szupermodell. Itt történik egy tragédia, Emersonra ráesik egy óriási kivetítő, ugyanebben a pillanatban Nikki rosszul lesz és elájul. Ebben a pillanatban gyökeresen megváltozik Emerson élete.

Legközelebb egy kórházi szobában tér magához, szülei mellette vannak, de nagyon furcsán viselkednek, örülnek, hogy magához tért, de mégis furcsák. Ismeretlen látogatói érkeznek, mindenki Nikkinek szólítja, a szülei viszont Emnek, ahogy régen. Eleinte senki nem akarja elmondani mi történt vele, amikor azonban már sejti, akkor az orvosa felvilágosítja arról, amit szinte elképzelni sem lehet.
Emerson Watts 17 éves diáklány megkapja Nikki Howard szupermodell testét, életét, szerződéseit és Nikki életét kell tovább élnie Em gondolataival.

Az izgalmas, jól kitalált sztorin kívül elgondolkodtat a könyv, hogy kik is vagyunk valójában. Az agyunk irányít-e mindent, vagy a szívünk is, És tényleg, az ember lelke hol lakik, az agyban vagy szívben?
Sajnos, vagy inkább nem, nincs vége a történetnek, mert három kötetes, de a 2. kötetre még egy pár hetet várni kell a megjelenésig, arra pedig, hogy könyvtárban is felbukkanjon még többet. Sebaj, rengeteg jó könyvem van még.:)

9/10