Költözés előtt

Először akkor ott folytatom, ahol az előző bejegyzésemet abbahagytam. Tehát késő délután érkeztünk Fertőszéplakra az új házunkba. Megpróbáltunk áramot kapcsolni, de hiába nyomkodtuk a villanyóraszekrény összes kapcsolóját végig, áram nem lett. Telefon a régi tulajnak, aki mozgósította a faluban élő rokonát, Ili nénit, aki a házat felügyelte. Ili néni jött, nyomkodott, de semmi. Sebaj, probléma egy szál se, a 2. szomszédban lakik egyvillanyszerelő, közölte Ili néni és Gabival együtt átindultak érte, aki viszont jött, látott, tekergetett valamit és győzött, lett áramunk! 

Javítok, rosszul tudtam a dolgot: Ili néni elhúzott haza, Gabival közölte, hogy két házzal arrébb lakik Imre, a villanyszerelő, szóljunk neki. Úgyhogy így ismerkedtünk meg Imrével. Másnap már megfürödtünk volna, viszont melegvízünk sem volt, ugyanis a villanybojlerből le volt engedve a víz. A megszereléséhez mindenféle kicsi csövek hiányoztak, így ismét Imre segítségére szorultunk. Aki ismét jött, szerelt, hazament mindenféle kellékekért, amikor végzett megkérdeztük, hogy mennyivel tartozunk (előző nap is csak egy köszönöm volt a munkadíj). Most is azt mondta, hogy egészségünkre, és a szomszédok segítenek egymásnak!!! A következő napokban csak Szent Imreként emlegettük :), és igencsak kedvező benyomást keltett bennünk a segítőkészsége. Segítségével lett másnap estére vízvezeték szerelőnk is, akivel megbeszéltük a távollétünkben elvégzendő munkálatokat.

Kipakoltuk a házból az otthagyott bútorokat, és több napon át szellőztettük a kb. 5 éve lakatlan és 2 éve fűtetlen házat.

A munkálatok közben azért adtunk az élvezeteknek is, pl. minden reggel a kertben reggeliztünk.

A zene sem maradhatott el, természetesen:

Közben néha gyönyörködtünk a régiségekben, még jó, hogy kigyönyörködtük magunkat, mert ezt a szép órát elvitték a régi tulajok.

Egy-két munkához már hozzáfogtunk, de arról majd csak a felújítás közben rakom fel a fotókat, látványosabb lesz, ahogy végigkövetjük majd a ház átalakulását.

A reggeli, a napi munka és a henyélések után

Édes vidéki élet:)

a vacsorafőzés sem maradhatott el, amire igen okosan készültünk egy bográccsal. De ennyiben ki is merült a felkészülésünk, ám kreativitásunkat és találékonyságunkat nem vesztettük el, így Bence nagyszerűen összegyűjtötte a krumplihéjat Maja frizbijében,

aztán a megpucolt krumplit pedig egy talált tejeskannában mostuk meg és tároltuk felhasználásig.

A munkából mindenki kivette a részét, míg Titusz Maja felügyelete alatt fürdött,

addig Szeder éberen őrködött a bogrács mellett (az alvás csak álca:))

 El is készült így a finom paprikás krumpli kolbásszal, ám tálalás előtt egyikőnk (a személyiségi jogok miatt nem nevezek meg senkit) véletlenül felrúgta a bográcsállványt, így a paprikás krumpli elindult a föld felé, de másikunk szerencsére nagyon gyors volt, így megmentette a felét.:) Így viszont elmondhatjuk, hogy első paprikás krumplinkból az új házunkban MINDENKI evett, mert mondanom sem kell, hogy a kutyák egyből előkóstolást végeztek, nem törődve a nem tökéletes tálalással és a forrósággal sem. 

Utolsó napunkon megérkeztek a régi tulajok és elvitték még azokat a dolgokat, amikre szükségük van. Közben mi autóztunk egyet a környéken, így véletlenül kiderült, hogy a falu szinte egybeépült Fertőddel, ahol az Eszterházy kastély található. Még egy nagyon szuper kirándulóhely! De annak is nagyon örültünk, hogy a kerékpárút mentén 2 km-re van a legközelebbi falu Hegykő, onnan 2 km-re a következő falu Hidegség, és így tovább, akár Sopronig, közben pedig fel-felbukkannak az ausztriai hegyek.

A hazautunk már teljesen egyszerű volt, semmi kaland, semmi eltévedés.

Két-három hétre elköszönök most tőletek, míg nem sikerül ismét internet-előfizetővé válnunk, aztán jövök az addig történt dolgokkal, közben majd sokat fotózok.

Kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

Hosszú út

Megjártuk a nagy utat, ismét itthon vagyunk, ami igazából nekünk már nem  az, mert ez már nem a mi lakásunk. Egyre közeledik a költözés időpontja, úgy néz ki másfél hét és indulunk.

Holnap írok majd a házunkban töltött pár napról, ma elmesélem hogyan utaztunk odáig. Délelőtt 10 órakor sikerült elindulnunk. Kölcsönkaptunk egy utánfutót, mert elég sok dolgot kellett magunkkal vinnünk: gázpalack, bogrács, takarók, hálózsákok, sátor, hangfalak, pár tányér és 5 embernek ruha 3 napra, hideg idő és kánikulai változatban is. Az utánfutóhoz tartozott egy szép, kék, tengerszínű ponyva is, amivel letakartuk a holmikat, sebtiben vásárolt Tes.o gazdaságos gumipókokkal legumiztuk és elindultunk. Már 20 km után kiderült, hogy a gumipókok se nem gazdaságosak, se nem használhatóak. Volt amelyik egyszerűen csak elszakadt, de olyan is volt, ami láthatatlanná vált, vagy legalábbis elhagyta a szolgálati helyét. Az utánfutó pedig kibontott vitorlájú hajóként száguldott utánunk az autópályán, ahol abban a tudatban mentünk 110 km/h-s sebességgel, hogy futóval ez a megengedett maximális sebesség. Elégedetten nyugtáztuk mindkét mérés után, amit észrevettünk, hogy nem léptük túl a megengedett sebességet. Az már csak itthon derült ki, hogy utánfutóval 80 km/h ez a megengedett.:)  

Miután még egy pár gumipókot vettünk egy benzinkúton és minden pihenőnél megálltunk vitorlát bontani, bevetettünk még egy kutyapórázt a magát vitorlának gondoló ponyva leszorítására, viszonylag nyugodtan haladtunk tovább.

Egészen Dunakesziig, ami ugyan nem szerepelt az útvonalunkban, de mi olyan kis bénák vagyunk néha, hogy miután két lehetséges lehajtón nem mentünk át az M3-asról az M0-ra, gondoltuk a 3. lehajtó is jó lesz valamire. Gyorsan bekapcsoltuk GPS- kisasszonyt, aki azonnal el is irányított bennünket a Dunakeszi kompkikötőbe, hogy átkeljünk egy szigetre, ahonnan egy másik komppal már Budapesten is vagyunk, de egy általunk egyáltalán nem ismert részen. Úgy döntöttünk, hogy GPS-kisasszonyt ismét szabadságoljuk, köszönjük nem kérünk a dunai kompozásból, és a továbbiakban térkép és útjelző táblák segítségével átautóztunk Budapesten, este 6 óra körül pedig megérkeztünk úti célunkhoz.

Apa, a hős sofőr:)

Holnap folyt. köv.

Chika Unigwe: Fekete pillangók

Ama, Sisi, Efe és Joyce. Négy afrikai nő, akiknek a sorsa elválaszthatatlanul összefonódott. A kilátástalanságból a szebb jövő reményében egy nigériai strici segítségével Belgiumba szöknek, ahol kirakatokból árulják testüket. Egyedül, kiszolgáltatottan tengődnek egy idegen országban. Mikor egyikőjüket brutálisan meggyilkolják, a tragikus esemény kíméletlen önvizsgálatra kényszeríti a lányokat. Az életben maradt három lány elmeséli egymásnak az életét, ki hogyan jutott ide. Amikor a legelső történetet elolvastam, azt hittem nincs megrázóbb ennél, de aztán jött a második lány története és harmadiké, ami már elképzelhetlenül tragikus és szomorú volt.

Az egész könyv szomorú és megrázó, a lányok élete, mielőtt prostituáltak lettek, és a várva várt változás is hiába jött, nem tudják a lányok, hogy megszabadulnak-e ettől a munkától és sorstól valaha is, érdemes volt-e mindent maguk mögött hagyva a csalóka külföldi életbe belevágniuk. Az olvasó számára kiderül, hogy miért és hogyan halt meg a negyedik lány Sisi, de társnőik számára soha. Ezért ők még nem adják fel, harcolnak tovább az álmaikért.

10/10

Költözünk!!!!

Sziasztok!

Elnézést kérek mindenkitől, aki idelátogatott az elmúlt napokban és nem tapasztalt semmi életjelet. De hatalmas dolog előtt állunk!!  Megvalósítjuk az egyik álmunkat! Azaz elköltözünk, méghozzá Sopron közelébe, Fertőszéplakra. Ez egy barátságos, szép kis falu, nem messze az osztrák határtól.

Nem annyira hirtelen a döntés, évekkel ezelőtt merült fel bennünk először, hogy szívesen élnénk Sopronban vagy legalábbis a közelében. Nem beszéltünk róla mindennap, de szívünk mélyén dédelgettük ezt az álmot, sőt amikor legutóbb ott jártunk, elhatároztuk, hogy egyszer biztos, hogy itt fogunk élni.

Ez a szép kis tornácos ház lesz az elkövetkező években az otthonunk.  Nagyon sokan mondják nekünk, hogy bátrak vagyunk, hogy csak úgy itt hagyunk csapot-papot, bele merünk vágni egy ilyen nagy változásba. A kétkedőknek ajánlom olvassák el Rhonda Byrne A Titok c. könyvét, higgyenek benne, bízzanak magukban és bármit meg tudnak csinálni. Azt hiszem a mi kezünkbe nagyon jókor került ez a könyv. Sőt, ki merem jelenteni, hogy a könyv elolvasásának hatására vágtunk bele ebbe a nagy kalandba. Hittük azt, hogy ebben a gazdasági helyzetben eladjuk a panellakásunkat (rengeteg eladó panel van a városban), és hittünk abban is, hogy találunk egy olyat, amire mindig is vágytunk. Szóval működik a bevonzás, mert mi bevonzottunk egy kedves, tornácos parasztházat. Persze voltak előttünk is akadályok, nehézségek. Legelőször is szüleink csendes (vagy nem csendes) ellenkezése. Tudom, hogy igazából szeretetből ellenkeztek, hogy 500 km-rel távolabb költözünk tőlük, de ez még Magyarország, és sokkal jobb ha együtt örülhet az ember a szüleivel, minthogy rossz érzésekkel, megbántottsággal menjen el. Ahogy teltek a hetek - sok nem volt, mert elég gyorsan nyélbe ütöttünk mindent - úgy gondolom most már szüleink felől kezdhetünk megnyugodni, mintha megbarátkoztak volna a gondolattal. Vagy legalábbis úgy tesznek :) Aztán persze még voltak akadályok, de már egy jó párat leküzdöttünk, bizonyítja a fenti ház.

Jelenlegi lakásunk, vagyis már nem a mienk, pedig most így néz ki:

Dobozok, zsákok, káosz, egy újabb akadály, amin át kell küzdenünk magunkat. Kicsit későbbre csúszott a költözésünk időpontja (csak maximum két héttel), a legfőbb akadály lesz az egyre gyarapodó dobozok között éldegélnünk. Az éldegéléssel igazából nincs baj, inkább a mozgással.:) Na, azt nem nagyon tudunk.  És miközben agilityzve eljutunk egyik pontból a másikba, még ráléphetünk egy-egy kutyafarokra, de a fejünkre pottyanhat esetleg egy fekete kismacska, Kormi. Akiről majd a kutyás blogunkban láthattok képeket, hamarosan. Valamint arról is beszámolok a blogban, hogy is vannak négylábú családtagjaink.

És egy kép arra a kérdésre, amit nagyon sokan megkérdeznek tőlünk, hogy mit fogunk ott csinálni.

Bizony, elindult a kutyasulink, működik a dolog, és nincs attól jobb érzés, amikor az ember azt csinálhatja, amit szeret. Egy újabb megmérettetés, hogy mindezt áthelyezzük az ország másik végébe, de kutyák mindenhol vannak és meg vagyok győződve arról, hogy a megszokott módon vesszük az akadályokat.

Akik ebben segítenek nekünk:

Balról jobbra: Szeder, Daddy, Szaffi és Maja

Most egy hétre elbúcsúzom, mert elmegyünk pár napra "nyaralni" az új házunkba.:) Azazhogy felmérjük, előkészítjük a terepet, aztán jöhet a költöztető kamion!! (köszi a tesómnak) és utána a  lakásfelújítás. Már furcsa lenne, ha nem fordítva csinálnánk a dolgokat, hanem a megszokott rendben.:)

Mindenkinek szép nyarat kívánok és természetesen szeretném, ha a nagy kalandból a blogon keresztül Ti is kivennétek a részeteket. Szóval várok mindenkit továbbra is szeretettel!

Vass Virág: Sokszor csókol, India!

„Török Szonja, a kedves, bár néha kicsit elveszett tévés újságírónő négy kudarcba fulladt szerelem és majdnem esküvő után a klímakutató Hargitai Zoltán oldalán – úgy tűnik – megtalálja végre a boldogságot. Vagy mégsem? Egy hihetetlen kaland várja: egy dokumentumfilm forgatására Indiába utazik, és meglátogatja Bombayben Nonitát, az ottani tévé „arcát”. India, a titokzatos azonban nem adja magát könnyen: a mérhetetlen szegénység és az európai szemmel felfoghatatlan luxus, a nagycsalád, a női alárendeltség és kiszolgáltatottság témáit feltáró Szonja életét is fenekestül felforgatta. Veszélybe sodorja kapcsolatát Hargitaival, egy új szerelmet ígérve, és kikezdi Nonitával való barátságát is. Az elkészült dokumentumfilm pedig fordulópontot jelent tévés karrierjében. Szonján múlik, hogy mennyit hajlandó kockáztatni azokért, akiket szeret és mennyit a szakmai elvekért, amikben hisz.”

Eddig a hivatalos ismertető. Említettem már régebben, hogy nem mindig abban a hangulatban kezdünk el olvasni egy könyvet, hogy értékelni tudjuk. Bár úgy gondolom, hogy a könyv, azaz egy jó könyv dolga, illetve feladata éppen az, hogy hangulatba hozzon, magával ragadjon, kikapcsoljon, magasságokba emeljen, vagy éppen lehúzzon a mélybe.

Ezzel a könyvvel egyik sem történt, nagy várakozással kezdtem bele, de egy idő után éreztem, hogy nem köt le, nem érdekel, úgyhogy gyorsan elolvastam. Könyvet nem szeretek félbehagyni, letenni, ezért volt inkább a gyors, kicsit felületes olvasás.

Lehet, hogy az alapsztori jó lett volna, de nem éreztem kidolgozottnak sem a szereplőket, sem a helyzeteket, sem az egész történetet. Nem találtam az ismertetőben említett barátságot Nonitával, az indiai tévé híradósával, sem a nagy szerelmet Hargitai Zoltánnal, de még a brit-hindu Adammel sem.

Lehet, hogy sokkal többet vártam ettől a könyvtől?

6/10

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. (Együtt)

Kíváncsian vártam ezt a részt, de nehezen vettem fel ismét a ritmust. Kicsit unalmasnak indult az eleje, de nyilván más a lendülete az előzőleg olvasott Meg Cabot könyvhöz képest. Végül is a könyv Rentai Renáta első évfolyamos Szent Johannás gimnazista naplója, ez a rész a 2. félévről szólt, egy félév közepén semmi érdekes sincs az iskolában sem, ezért talán elfogadható, hogy a könyv is unalmasan indult. De ahogy telt az idő és ismét részesei lehetünk az osztály mindennapi életének, barátságoknak, szerelmeknek, órai feleléseknek, tanár-diák viszonynak, akkor már igazán olvastatja magát a könyv, drukkolunk Reninek, hogy végre sikerüljön Cortez figyelmét felkeltenie, ugyanakkor mérgesek is vagyunk rá, mert lehetne kevésbé béna, ez értendő Cortezre és a rajzórákra is. Persze, ha minden egyből szép és jó lenne, Cortez beleszeretett volna már ebben a részben, és Reni tökéletesen tudna rajzolni, akkor viszont mi történne a többi részben?

Összességében tetszett a könyv, idővel elolvasom a következőt is.

9/10

Egyéb kreatívságok

Egy kicsit a scrapbook háttérbe szorult most nálam, de megígértem magamnak, hogy csak átmenetileg, mert amúgy hiányzik ám. Képeink bőven vannak hozzá, úgyhogy hamarosan beállítok valamiféle rendszerességet ebben a dologban is. Azért néha rájön a kezeimre, hogy csinálnának valamit, így születtek a ezek a dobozok is.

Cipősdobozokat fedtem be újságból kivágott mindenféle képekkel, nagyon jó szolgálatot tesznek sok apró dolog tárolásánál, és esztétikusabbak is, mint pl. egy műanyag doboz.

Középen első horgolási próbálkozásom, egy telefontartó. Aranyos és szeretem, két hibája van, kicsit nagy, mert eléggé kitágult már rögtön a használatbavétel után, és a gomblyuk nehezen működik. Igazából nem minden hívónak van türelme kivárni, amíg kihalászom a táskámból a telefont és közelharcot vívok a gombbal. Akinek fontos, az úgyis visszahív:)
A horgolt négyzetekből álló takaró közös munka Anyukámmal. Én beszereztem hozzá az anyagot, (kedvenc turkálómból mindennap felvásároltam az új fonalakat), anyukám meghorgolt sok-sok négyzetet, én a végén összevarrtam őket. Terveztem azt is, hogy majd körbehorgolom, de mikor megláttam mekkora lett a takaró, úgy gondoltam nem tudok újabb két évet várni arra, hogy használhassam is, ezért elvetettem a körbehorgolási ötletemet.:)