Egyéb kreatívságok

Egy kicsit a scrapbook háttérbe szorult most nálam, de megígértem magamnak, hogy csak átmenetileg, mert amúgy hiányzik ám. Képeink bőven vannak hozzá, úgyhogy hamarosan beállítok valamiféle rendszerességet ebben a dologban is. Azért néha rájön a kezeimre, hogy csinálnának valamit, így születtek a ezek a dobozok is.

Cipősdobozokat fedtem be újságból kivágott mindenféle képekkel, nagyon jó szolgálatot tesznek sok apró dolog tárolásánál, és esztétikusabbak is, mint pl. egy műanyag doboz.

Középen első horgolási próbálkozásom, egy telefontartó. Aranyos és szeretem, két hibája van, kicsit nagy, mert eléggé kitágult már rögtön a használatbavétel után, és a gomblyuk nehezen működik. Igazából nem minden hívónak van türelme kivárni, amíg kihalászom a táskámból a telefont és közelharcot vívok a gombbal. Akinek fontos, az úgyis visszahív:)
A horgolt négyzetekből álló takaró közös munka Anyukámmal. Én beszereztem hozzá az anyagot, (kedvenc turkálómból mindennap felvásároltam az új fonalakat), anyukám meghorgolt sok-sok négyzetet, én a végén összevarrtam őket. Terveztem azt is, hogy majd körbehorgolom, de mikor megláttam mekkora lett a takaró, úgy gondoltam nem tudok újabb két évet várni arra, hogy használhassam is, ezért elvetettem a körbehorgolási ötletemet.:)

Három a kislány

Ez a bejegyzés önálló életre kelt!! Pár hete, amikor felraktam a képeket, valami technikai zűr volt a blogspoton, és két egész napra eltűntek a képek. Aztán visszajöttek. Most meg helyet cseréltek!!!!! A pár héttel ezelőtti bejegyzés áthelyezte magát ide!!!!

Három a kislány ennél a családnál, de most csak kettő volt otthon, amikor náluk jártam és nagy örömmel gyakoroltam rajtuk/velük fotózni. Igazán jó fotóalanyok voltak, Viki - ő a baba - minden nyűgösködés nélkül tűrte az öltöztetést, a vetkőztetést, a pucérkodást, a különféle kendőket és remekül viselte a tesója Lili segítségét is.:)

Lili már egy picivel nagyobb kislány,  ő is bevetett mindenféle kelléket, hintát, szánkót, krétákat, kismotort, hogy igazán sikeres legyen a fotózás.

Köszönöm a két lánynak és Anitának az anyukájuknak a fotózás lehetőségét. 

Ízelítőül íme pár kép, kicsit kísérleteztem különböző fotószerkesztők kínálatával, van amelyik kép régies lett, van amelyik retro és van amelyiken a színekkel játszottam egy kicsit.

Meg Cabot: Locsifecsi királynő

Lizzie Nichols diplomáját ünnepli éppen családja és barátai körében, amikor kiderül, hogy tulajdonképpen még nincs is meg a diplomája, ugyanis hiányzik a szakdolgozata. Ezt azonban csak ő tudja, és nem tántorítja el nyári tervétől, miszerint meglátogatja Andrew-t, angol barátját, akivel az egyetemen alakult ki a kapcsolatuk, három hónapja járnak, de csak egy napot töltöttek együtt. A pasi azonban igazi nagy csalódás, és miután Lizzie végre szembesítette magával ezt a tényt, vonatra ül és Párizsba utazik, ahol legjobb barátnője Shari egy középkori kastélyban tölti a nyarat a barátjával. A vonaton Lizzie megismerkedik Luke-kal egy jóképű, megértő sráccal, aki türelmesen végighallgatja az összes titkát, a diplomanélküliségét, a szakítását és kétségbeesését. Lizzie úgy gondolja, hogy soha többé nem látja a srácot, ezért mert ennyit fecsegni magáról. Aztán kiderül, hogy ő a házigazda a kastélyban, ahová Lizzie Sharihoz készül. Gyönyörű barátnő várja az állomáson, aki elfuvarozza mindkettőjüket a kastélyba.

Lizzie úgy érzi, hogy Luke minden tekintetben tökéletes pasi, még abban is, hogy foglalt, mert ő sosem kezdene egy foglalt pasival, és amúgy sem hiányzik a szakítás után egy újabb kapcsolat, tehát kíváncsian vág bele a nyaralásba, ahol egy esküvői előkészület kellős közepébe csöppen.

A szája viszont egyfolytában locsog, olykor az agyától függetlenül, hamarabb fecseg, mint gondolkozik. Ez néha kellemetlen helyzetekbe is sodorja, de azért a könyv végére kiderül, hogy a locsogás néha kifizetődő.

Meg Cabot hozza a szokásos kedves, aranyos, poénos stílusát, és örömmel nyugtáztam, hogy ismét egy sorozatra bukkantam, tehát további részek várnak rám a könyvtárban, amit biztosan el fogok olvasni.

10/10

Boldog szülinapot!

Csak úgy, szülinapodra:

Senki sem tévesztheti szem elől, mit is akar igazán. Még akkor sem, ha olykor úgy tűnik, erősebb a világ meg a többiek. Ez a titok nyitja: nem szabad csüggedni.

/Paulo Coelho/

Minden idők legnagyobb felfedezése, hogy az ember meg tudja változtatni a jövőjét pusztán azáltal, hogy megváltoztatja a hozzáállását.

Oprah Winfrey

Az egyik legnagyobb megelégedettséget az életben annak megvalósítása adja, amelyről mások azt állítják, nem tudod megtenni.

Walter Bagehot

Tessa de Loo: Ikrek

Első mondatok: „- Szentséges ég! Mi ez itt? Egy halottasház? Lotte Goudrian felriadt jóleső szendergéséből, enyhe kábultságában úgy tűnt neki, hogy nem érzi a testét – nem érezte az öregségét sem. Szempilláin át egy gömbölyded figurát látott, aki a makulátlanul világoskék fürdőköpeny alatt éppúgy mezítelen volt, mint ő, és aki most hangosan becsapta maga mögött az ajtót.”

Több, mint negyven év után a belgiumi fürdőhelyen, Spaban véletlenül találkozik egymással a 74 esztendős Anna és Lotte, akik ikertestvérek. 1916-ban Kölnben látták meg a napvilágot. Szüleik korai halála után a lányokat elszakították egymástól. A Hollandiában nevelkedett Lotte, akinek a családja a világháború idején bujkáló zsidóknak nyújtott menedéket, kezdetben nagyon bizalmatlanul áll szemben megtalált ikertestvérével. Majd Anna történetét végighallgatva megismeri a másik oldalát annak, amit saját maga átélt: az egyszerű német emberek háború alatti szenvedését. Míg ő egy nagy család óvó közegében nő fel, Annát a gazdaságot megörökölt nagybátyja és annak felesége, mint olcsó munkaerőt kihasználja, ezért még idejében úgy dönt, hogy saját kezébe veszi élete alakulását.

Fiatalkorukban, előbb a háború kitörése előtt, később a háború után közvetlenül a testvérek kétszer találkoztak. Mindkettő rosszul sikerült találkozás volt.

Visszaemlékezéseikben két szemszögből láthatjuk a háború eseményeit. Anna Németországban maradt, ezáltal közvetlenül részesévé vált a háborúnak, míg Lotte Hollandiában élt. Életük elmesélése közben nem nagyon tudtak felengedni, és közel kerülni egymáshoz. Lotte éreztette Annával, hogy ők, németek voltak a háború okozói. Nem fogadta el a tényt, hogy a német kisemberek is szenvedtek, éheztek, meghaltak és szörnyűségeket éltek át. Nem emlékezett már az őket életük első hat évében összekötő szeretetre, a szüleikre. Annának nagyon nehéz élete volt, igazi szülők, a testvére nélkül. Az egyetlen ember, aki szerette, aki feleségül vette, meghalt a háború végén. Gyermeke nem született. Lotte volt a végső szalmaszál, hogy tartozzon valakihez. De a szalmaszál körbevette magát a ridegség páncéljával. Amikor már felengedett, késő volt. 

Nehéz, szomorú, megrázó könyv. Komoly, jól megírt, tartalmas regény, otthon ajánlom olvasni, amikor igazán van időnk rá, oda tudunk figyelni, bele tudunk mélyedni.

10/10

Kutyás blogunk

Ez egy blogajánló bejegyzés:) 

Ajánlom kutyás blogunkat, azoknak akiknek van kutyájuk és talán találnak egy-két hasznos dolgot, ami segítségükre lehet.

Azoknak akiknek nincs kutyájuk, de szeretnének érdekes, néha szórakoztató dolgokat olvasni, pl. hogy milyen az élet négy kutyával:) 

Azoknak is ajánlom, akik szeretnének kutyust, de még nem szánták el rá magukat, talán kapnak hozzá egy kis kedvet a blogból. 

És mindenképpen ajánlom azoknak is, akik nem szeretik a kutyákat, mert a blog olvasása talán hozzásegíti őket ahhoz, hogy megszeressék őket.

A képen látható kutyusok mind a családunk tagjai. Erről szól az otrolhetre elnevezésű blogunk, igaz akkor még csak két kutyánk volt, így nőtt a család létszáma hirtelen ötről hétre:) Azóta még két kutyust befogadtunk.

Az első két kutyus Szaffi az angol cocker spániel, aki most hét hónapos és Maja, a border collie, aki nyolc hónapos. Szaffi érkezett hozzánk először, aztán egy hónap múlva Maja. Mindketten kislányok, nagyon gyönyörűek, okosak. Egy hónapja fogadtuk örökbe Daddyt, aki egy staffordshire keverék, legalábbis az anyukája az volt, a papa ismeretlen. Pár hete még hasonlított az anyukájához, de most leginkább egy hosszúlábú, kajlafülű őzikére hajaz, de nagyon aranyos, ahogy ül és ici-pici szakálla van. A fent említett blogon olvashattok arról, hogy szereztük vissza, miután eltűnt. Pár nappal később érkezett Szeder, ő egy év körüli fekete, vadászkutyára, drótszőrű német vizslára, esetleg korthals griffonra hasonlító nagyon szeretetéhes eb. Ő eddig is gazdánál volt, csak annyira sok energiával volt tele, hogy a család öregebb kutyusát nem hagyta levegőhöz jutni, ezért mi szívesen fogadtuk örökbe, hiszen így saját kutyáinkon gyakorolhattuk a rehabilitációt, figyelhettünk és segíthettünk a falkaszellem kialakításában, idővel pedig más kutyák rehabilitációjába is besegítenek.