Első mondatok: „- Szentséges ég! Mi ez itt? Egy halottasház? Lotte Goudrian felriadt jóleső szendergéséből, enyhe kábultságában úgy tűnt neki, hogy nem érzi a testét – nem érezte az öregségét sem. Szempilláin át egy gömbölyded figurát látott, aki a makulátlanul világoskék fürdőköpeny alatt éppúgy mezítelen volt, mint ő, és aki most hangosan becsapta maga mögött az ajtót.”
Több, mint negyven év után a belgiumi fürdőhelyen, Spaban véletlenül találkozik egymással a 74 esztendős Anna és Lotte, akik ikertestvérek. 1916-ban Kölnben látták meg a napvilágot. Szüleik korai halála után a lányokat elszakították egymástól. A Hollandiában nevelkedett Lotte, akinek a családja a világháború idején bujkáló zsidóknak nyújtott menedéket, kezdetben nagyon bizalmatlanul áll szemben megtalált ikertestvérével. Majd Anna történetét végighallgatva megismeri a másik oldalát annak, amit saját maga átélt: az egyszerű német emberek háború alatti szenvedését. Míg ő egy nagy család óvó közegében nő fel, Annát a gazdaságot megörökölt nagybátyja és annak felesége, mint olcsó munkaerőt kihasználja, ezért még idejében úgy dönt, hogy saját kezébe veszi élete alakulását.
Fiatalkorukban, előbb a háború kitörése előtt, később a háború után közvetlenül a testvérek kétszer találkoztak. Mindkettő rosszul sikerült találkozás volt.
Visszaemlékezéseikben két szemszögből láthatjuk a háború eseményeit. Anna Németországban maradt, ezáltal közvetlenül részesévé vált a háborúnak, míg Lotte Hollandiában élt. Életük elmesélése közben nem nagyon tudtak felengedni, és közel kerülni egymáshoz. Lotte éreztette Annával, hogy ők, németek voltak a háború okozói. Nem fogadta el a tényt, hogy a német kisemberek is szenvedtek, éheztek, meghaltak és szörnyűségeket éltek át. Nem emlékezett már az őket életük első hat évében összekötő szeretetre, a szüleikre. Annának nagyon nehéz élete volt, igazi szülők, a testvére nélkül. Az egyetlen ember, aki szerette, aki feleségül vette, meghalt a háború végén. Gyermeke nem született. Lotte volt a végső szalmaszál, hogy tartozzon valakihez. De a szalmaszál körbevette magát a ridegség páncéljával. Amikor már felengedett, késő volt.
Nehéz, szomorú, megrázó könyv. Komoly, jól megírt, tartalmas regény, otthon ajánlom olvasni, amikor igazán van időnk rá, oda tudunk figyelni, bele tudunk mélyedni.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése