Miután átrobogtunk az üres határon Csengersimánál, a román oldalon két fiatal lány határőrnek öltözve elkérte az útlevelünket, elolvasta a nevünket, és kitalálta ki-kicsoda. Ez kb. fél percig sem tartott és már szabad is volt az út. Matrica, majd Satu-Mare. Itt megörültünk a jól kitáblázott utaknak, és mindjárt az első helyen le is fordultunk, nagy örömünkben. Mentünk, mendegéltünk, mígnem azt vettük észre, hogy rajtunk kívül nem nagyon jár senki ezen az úton, és meglehetősen döcögős, keskeny. Minden útleírás említést tesz a rossz utakról, kátyúkról, úgyhogy éppen csak egy kicsit nyugtalankodtunk. Gondoltuk, máris szembesülünk eme problémával, bár ennyire rossz utakra azért nem számítottunk.
Aztán megláttunk egy táblát, amire az volt írva, hogy "Mikola", azaz "Micula". Tiszta szerencse, hogy románul is ott volt, mert a térképünk csak román volt. Ezután meg az volt a szerencse, ha véletlenül magyarul is volt a táblákra írva, éppen azért,mert térképünk csak román nyelvű volt, viszont a látnivalókat magyar nyelven jegyzeteltem fel. Szóval itt rájöttünk, hogy eltévedtünk, és ellentétes irányba indultunk el, és nem túl messze van az ukrán határ. Mivel egy Európa-körút nem fért volna bele a három-kettő napunkba, gyorsan visszafordultunk. Végülis kb. 10 km pluszt jelentett ez a kis tévedés. Szatmáron kis kérdezősködés után rátaláltunk végre a helyes irányra, és egy lényegesen jobb úton haladhattunk tovább, ami egy ideig nem volt túl érdekes, de aztán elkezdődtek a hegyek, és mi élveztük a tájat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése