Elnézést kérek mindenkitől, aki idelátogatott az elmúlt napokban és nem tapasztalt semmi életjelet. De hatalmas dolog előtt állunk!! Megvalósítjuk az egyik álmunkat! Azaz elköltözünk, méghozzá Sopron közelébe, Fertőszéplakra. Ez egy barátságos, szép kis falu, nem messze az osztrák határtól.
Nem annyira hirtelen a döntés, évekkel ezelőtt merült fel bennünk először, hogy szívesen élnénk Sopronban vagy legalábbis a közelében. Nem beszéltünk róla mindennap, de szívünk mélyén dédelgettük ezt az álmot, sőt amikor legutóbb ott jártunk, elhatároztuk, hogy egyszer biztos, hogy itt fogunk élni.
Ez a szép kis tornácos ház lesz az elkövetkező években az otthonunk. Nagyon sokan mondják nekünk, hogy bátrak vagyunk, hogy csak úgy itt hagyunk csapot-papot, bele merünk vágni egy ilyen nagy változásba. A kétkedőknek ajánlom olvassák el Rhonda Byrne A Titok c. könyvét, higgyenek benne, bízzanak magukban és bármit meg tudnak csinálni. Azt hiszem a mi kezünkbe nagyon jókor került ez a könyv. Sőt, ki merem jelenteni, hogy a könyv elolvasásának hatására vágtunk bele ebbe a nagy kalandba. Hittük azt, hogy ebben a gazdasági helyzetben eladjuk a panellakásunkat (rengeteg eladó panel van a városban), és hittünk abban is, hogy találunk egy olyat, amire mindig is vágytunk. Szóval működik a bevonzás, mert mi bevonzottunk egy kedves, tornácos parasztházat. Persze voltak előttünk is akadályok, nehézségek. Legelőször is szüleink csendes (vagy nem csendes) ellenkezése. Tudom, hogy igazából szeretetből ellenkeztek, hogy 500 km-rel távolabb költözünk tőlük, de ez még Magyarország, és sokkal jobb ha együtt örülhet az ember a szüleivel, minthogy rossz érzésekkel, megbántottsággal menjen el. Ahogy teltek a hetek - sok nem volt, mert elég gyorsan nyélbe ütöttünk mindent - úgy gondolom most már szüleink felől kezdhetünk megnyugodni, mintha megbarátkoztak volna a gondolattal. Vagy legalábbis úgy tesznek :) Aztán persze még voltak akadályok, de már egy jó párat leküzdöttünk, bizonyítja a fenti ház.
Jelenlegi lakásunk, vagyis már nem a mienk, pedig most így néz ki:
Dobozok, zsákok, káosz, egy újabb akadály, amin át kell küzdenünk magunkat. Kicsit későbbre csúszott a költözésünk időpontja (csak maximum két héttel), a legfőbb akadály lesz az egyre gyarapodó dobozok között éldegélnünk. Az éldegéléssel igazából nincs baj, inkább a mozgással.:) Na, azt nem nagyon tudunk. És miközben agilityzve eljutunk egyik pontból a másikba, még ráléphetünk egy-egy kutyafarokra, de a fejünkre pottyanhat esetleg egy fekete kismacska, Kormi. Akiről majd a kutyás blogunkban láthattok képeket, hamarosan. Valamint arról is beszámolok a blogban, hogy is vannak négylábú családtagjaink.
És egy kép arra a kérdésre, amit nagyon sokan megkérdeznek tőlünk, hogy mit fogunk ott csinálni.
Bizony, elindult a kutyasulink, működik a dolog, és nincs attól jobb érzés, amikor az ember azt csinálhatja, amit szeret. Egy újabb megmérettetés, hogy mindezt áthelyezzük az ország másik végébe, de kutyák mindenhol vannak és meg vagyok győződve arról, hogy a megszokott módon vesszük az akadályokat.
És egy kép arra a kérdésre, amit nagyon sokan megkérdeznek tőlünk, hogy mit fogunk ott csinálni.
Akik ebben segítenek nekünk:
Balról jobbra: Szeder, Daddy, Szaffi és Maja
Most egy hétre elbúcsúzom, mert elmegyünk pár napra "nyaralni" az új házunkba.:) Azazhogy felmérjük, előkészítjük a terepet, aztán jöhet a költöztető kamion!! (köszi a tesómnak) és utána a lakásfelújítás. Már furcsa lenne, ha nem fordítva csinálnánk a dolgokat, hanem a megszokott rendben.:)
Mindenkinek szép nyarat kívánok és természetesen szeretném, ha a nagy kalandból a blogon keresztül Ti is kivennétek a részeteket. Szóval várok mindenkit továbbra is szeretettel!
9 megjegyzés:
Gratulálok! Gyönyörű ez a kis házikó. Az én álmom is az, h. egy hasonló házba költözzünk, de még nem sikerült vevőt találni a lakásunkra:(
Sok sikert az "új életetekhez"!!!
Gratulálok nektek Bea! és kívánok nektek sok sikert mindenhez!Szorítok!én is hasonlóan gondolkodom, de nem vagyok elég bátor!:P
Köszönöm nektek, és azt tanácsolom, merjétek megvalósítani az álmaitokat! Biztos lesznek még nehézségek a felújítás során, néha azért én is beijedek egy kicsit, de ez max. negyedóráig tart, aztán már megint mindent optimistán tudok nézni. De azt hiszem, ez így természetes.:)
Hú,ez nem semmi,gratulálok,eddig is tudtam,hogy bátor csaj vagy,de ez már kemény változás.Majd számolj be folyamatosan az alakulásotokról.Sok sikert kívánok az új élethez.A gyerekek is ilyen könnyen fogadták?Azért a nagyoknak ez már nagy változás.Ja és szupi lesz a ház biztos.
Igen, a gyerekek is legalább annyira örülnek, mint mi. Titusz 5,5 évesen nem tudom mennyire lehet tisztában azzal, hogy mit is jelent egy költözés, de neki ott jó, ahol mi vagyunk.
Mindenképpen beszámolok majd mindenről. Kicsit átmegyek lakásfelújítós blogba:), de azért később lesz mindenféle más kreatív dolog. Bizony-bizony, még scrap is:)
Örömmel, de mégis könnyekkel a szememben olvastam ezt a bejegyzést.
Tudom, hogy nagyobb távolságok is vannak, mégis ugy gondolom: olyan jó volt ez a közelség /20 km, helyett lesz 500/ Ritkák lesznek a személyes találkozások, ha kisül egy sütemény nem tudom majd elvinni. No de a ti boldogságotokat és örömötöket nem akarom elrontani, ezért próbálom elfogadni. Nagyi.
Anyukám, hidd el, a távolságtól nem lesz kisebb a szeretet, és majd így nem villámlátogatásokra jövünk, hanem kicsit nagyobbakra, és azt a sütit pedig 500 km-re is el lehet hozni, csak kicsit tovább tart:)
A jó dolgokat (pl. kis távolság) néha fel kell áldozni a még jobb dolgokért, mert hiszem, hogy ott a családunk jobban fog boldogulni, és egy minőségibb, tartalmasabb, célokkal teli életet tudunk majd élni.
Tudom, hogy ez így van, szorítok is nektek, hogy minden sikerüljön és találjátok meg az álmaitokat, de attól még nekem folyik a könnyem,
/még ha olykor nem is akarom/.Anyuska.
Na, ez a nemsemmi! Gratulálok!
Megjegyzés küldése