2012. október 27., szombat

Tess Gerritsen: A Bűnös

Zsófi olvas
Tess Gerritsen: A Bűnös



Eddig is voltak könyvajánlók, vélemények, ezután is lesznek, mert az olvasás nálunk örök és családi. Bár a fiúk nem olvasnak romantikus, szerelmes könyveket, Zsófi igen, és nagyon jó, hogy meg tudunk egy-egy könyvet vitatni egymással. A véleményünk nem mindig egyezik, néha elvitázunk egy-egy apró részleten, összességében azonban hasonló az ízlésünk.

El is indítom ezennel a „”Zsófi olvas” rovatot :), ám előtte olvassátok el, mit ír magáról az olvasásról (ha valaki nem tudná, Zsófi a lányom és 17 éves:)).


„Imádok olvasni. A könyvekkel való kapcsolatom már egész kicsi koromban elkezdődött, édesanyám által. Neki szintén szenvedélye volt az olvasás, és rengeteg könyve volt (a gyűjtemény persze mind a mai napig gyarapodik :). Valami furcsa harmóniával teltem el, amikor láttam anyát olvasni, ahogy lapozott a könyvek fehér oldalai között, és amint meggyűrődtek kezei között a puhafedelű könyvek borítói. Én is olvasni akartam és lapozgatni, mint anya, még az sem számított számomra akadálynak, hogy nem tudok olvasni. Csak nézegettem a könyveket, a betűk még csupán összefüggéstelen ábrák voltak, de akkor is olvastam, úgy mint anyukám.

Aztán tényleg megtanultam olvasni, és anya más könyveket is a kezembe nyomott a kötelező olvasmányokon kívül. Először kezdtem Thomas Brezina könyveivel, aztán volt Meg Cabot korszakom is, és még sok más rózsaszín borítós könyvet elolvastam a könyvtár tini részlegéről (ez a mi városunkban egy könyvespolcot jelentett, bár azóta már lehet bővült). Mostanában már röhögök ezeken a könyveken, főleg az akkori kedvencemnek számító többrészes boszorkányos sorozaton, de aztán rájövök, hogy ezek a könyvek segítettek hozzá, hogy ráérezzek az olvasás ízére.
A kötelező olvasmányokról való véleményem, nagyon hosszú és kimerítő lenne, úgyhogy ezt most nem írom le teljesen. De röviden annyit, hogy főleg a kötelező olvasmányok tehetnek arról, hogy egyre kevesebb fiatal olvas a mai világban. Nem, nem arra gondolok, hogy a kötelező olvasmányok rossz könyvek, a titok kulcsa a rossz időzítésben rejlik. Leírnám röviden a saját példámat: ötödik osztályos koromban olvastam először az Egri csillagokat, nem hagyott bennem túl mély nyomokat, mindennap kötelező oldalszám minimum (hogy a nyár végére azért végezzek a könyvvel), miután ez megvolt elővettem a könyvet, amit olvastam "igazából". Vagy inkább élveztem? Aztán nyolcadik osztályban részt vettünk egy országos tanulmányi versenyen, a téma az Egri csillagok volt, újra kellett olvasnunk a könyvet, bevallom egy kicsit vonakodva fogtam bele. Ám az eltelt három év alatt, azért nőttem egy kicsit, és a boszorkányos könyveket felváltották a romantikus regények néha átszőve egy történelmi szállal. Hoppá, hát az Egri csillagok is pont ilyen volt, az újraolvasás során nem volt szükségem másik könyvre, amit "igazából" olvashatok, mert most igazából olvastam ezt is. Élveztem.


Hogy milyen könyveket szeretek leginkább olvasni? Nincsenek műfaji kedvenceim, minden könyvet szeretek, ami szórakoztat és örömöm lelem benne.
Van, mikor elfog az olvasási sznobizmus (ezt a fogalmat én találtam ki) és lázasan keresgélni kezdek a világ irodalom remekei között, hogy valami olyan könyvet is olvassak aminek igazi irodalmi jelentősége, értéke van. Néha olyan könyvbe kezdek bele amit élvezek, néha olyanba amit nem és egy ilyen után boldogan kezdek neki az első kezem ügyébe akadó Sophie Kinsellába. Az a jó könyv, ami te annak érzel, és nem az amit mások magasztalnak. És nincs rossz könyv, csak olyan ami nekem nem tetszett.


Könyvekkel elő, olvasáshoz megfelelően kényelmes helyet találni, és mielőtt belemerülnél egy másik világba, pörgesd végig az ujjaiddal a könyv oldalait a lapok szélénél, és szippants belőle jó nagyot, hogy érezd a könyv illatát is, ha új a könyv azért, ha régi azért.
Ezután már belemerülhetsz az ismeretlenbe, egy olyan világba ahol te képzelheted el a szereplőket, és a helyszíneket. Ahol büntetlenül állhatsz egy véres gyilkos oldalán, vagy beleképzelheted magad egy hercegnő, vagy akár egy közönséges utca lány szerepébe. Részt vehetsz háborúban vagy békében. Bármi lehetséges, ez a könyvek az olvasás csodálatos birodalma.

Mi sokszor azért olvastunk el egy könyvkritikát anyával, hogy eldöntsük, megvesszük-e a könyvet vagy sem. Ennek a hátulütője azonban az, hogy sokszor már előre megtudtuk a könyv végét. Hát nem tudom, mi a jobb, ha megvesszük a könyvet és csak utólag jövünk rá hogy nem kellett volna, vagy az, ha megveszünk egy jó könyvet, de úgy hogy már ismerjük a végét? Itt előre leszögezem, hogy nem vállalok felelősséget azért, ha lelövöm egy könyv befejezését :).

Tess Gerritsen: A Bűnös
Hideg, zord időjárás. Ködfelhőbe burkolózó titokzatos alakok, és egy fiatal apáca holtteste a zárda kápolnájában. Tökéletes kezdés egy vérfagyasztó thrillernek.
Ha csak azért olvasod ezt, hogy eldöntsd megvedd/elolvasd ezt a könyvet, akkor a válaszom az, hogy igen vedd meg olvasd el. És fejezd be ennek a bejegyzésnek az olvasását! :D
Ha egy izgalmas, hátborzongató, letehetetlen, vérfagyasztó olvasmányra vágysz, akkor
A Bűnös tökéletes választás.
Ha úgy nézzük, A Bűnös egy háromrészes sorozat utolsó része (A Sebész, A Tanítvány). De ez a kötet nem kapcsolódik olyan szorosan az első kettőhöz, az előző regények elolvasása nélkül is teljesen érhető.
A történet középpontjában Jane Rizzoli nyomozó, Dr. Maura Isles a patológus, és a gyilkosság áll.
Nekem már a zárda és az apácák említése felkeltette az érdeklődésemet a könyv iránt, és e tekintetben nem is csalódtam benne. Sok szempont alapján véleményem szerint ez a kötet a sorozat legjobbika. Nekem nem gond, ha egy thrillerben nincs romantikus szál, de ha viszont van benne (mert egy csipetnyi szerelem mindent feldob :), akkor már ne legyen elcsépelt, itt ez sem volt az. Kiemelkedő volt a regényben a nyomozás menete. Az előző két részben mondhatni, szinte nem is nyomoztak, csak szövetdarabkákat és hajszálakat találtak, aztán nyakon csípték a bűnöst. Itt több szálon is futottak az események, több gyanúsított is reflektorfénybe került. Nagyon jó volt például az a rész, amikor Rizzoli és Maura a zárda padlásán kutattak a nyomok után. A Patkánynő halálának és a fiatal apáca halála okának az összefonódása is el volt nagyon találva. És azt is bátran kijelenthetjük, hogy ebben a részben nyújtja Jane Rizzoli a legangyalibb arcát (ha használhatjuk rá egyáltalán ezt a jelzőt? :).
Ha valami negatívumot is felakarnék hozni ellene, azt talán a borítója lenne. Ti is biztos jártatok már úgy, hogy a kezetekbe vettetek egy könyvet és a borítóján például egy szőke hajú főhősnő szerepelt, aztán ahogy nekiláttatok az olvasásának, kiderült, hogy a főszereplő hajszíne "fényben olyan akár a csokoládé, éjben pedig mint a sötétség", ez egy kicsit zavaró tud lenni, de azért ezen hamar túlteszi magát az ember. (Mondjuk volt egy olyan eset, amin nem tudtam túltenni magam. Egyszer megnéztem egy régebbi Agatha Christie filmet, amiben Poirotnak határozottan szőke haja volt, és a legendás bajusza sem volt fekete, csak a feje volt tojás alakú. Ezen sohasem fogom túltenni magam. :)
Ja és azt még bántam, hogy az apáca gyilkosa nem a nappal normális életet élő, éjjel pedig a megbomlott elméjű zárdafőnök asszony vagy a pap volt, de azért így is "jó" volt a befejezése.
(Amit még itt megjegyeznék, az az, hogy az eddig általam elolvasott Tess Gerritsen könyvek végét, én mindig egy kicsit túl hamar befejezettnek éreztem, mindig hiányzott egy utolsó fejezet. A főhősünk nyomoz, kiderít dolgokat, következik a csúcspont, a főhősünk veszélybe kerül, közben persze már tudja ki a gyilkos (meg minden mást is tud), aztán a főhősünk pont kifogyna a szuszból amikor
a, megjön az erősítés vagy b,összeszedi minden erejét és kihúzza magát a pácból és bumm vége is a könyvnek. Erre a hiányérzetemre anya megjegyzi, hogy én elég sok regénynél érzem ezt az "még kellett volna egy utolsó fejezet" dolgot, és azt, hogy nem mindenki kíváncsi a szereplők utóéletére. :)

A Bűnösnek 10/9,5 pontot adnék”
Ajánlanám még Tess Gerritsen többi könyvét is: A Sebész, A Tanítvány, Véráram. Egy-két hiányosságtól eltekintve igazán jó, letehetetlen krimik.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Zsófikám gratulálok, nagyon ügyes vagy! és nagyon büszke vagyok rád. Írjál gyakrabban, nagyon szeretem olvasni az írásaitokat.