2008. december 1., hétfő

Mama album




Tettem egy kis kiruccanást a hagyományos scrapbook világába. Zsófinak segítettem befejezni az általa elkezdett Mama-albumot, Erzsébet-napra.

Élveztem a "szöszmöszölést", még úgy is, hogy Titusz megkaparintott egy teljes doboz piros (?) hópelyhet, amiből rögtön hóesést rendezett a gyerekszobában, nem olvadt el reggelre, de tele volt mindenkinek a zoknija

Még úgy is, hogy Zsófi tanácsokat adott, mit hova tegyek, persze nem hallgattam rá, kikértem magamnak, hogy ezt most én csinálom. Így megtapasztaltam milyen az, amikor én szólok bele az ő alkotásába.

Sőt még úgy is, hogy Bence állandóan a nyakamra járt, hogy mikor jöhet már enni, pedig előtte elmondtam neki, hogy vacsorázzon, mert ha kipakolok, akkor nem jöhet ki a konyhába.

De még úgy is, hogy a férjem meglátta a hatalmas mennyiségű mütyürt, papírt, masnit meg még sok mást, ekkor kifejtette, ha nem lenne tele ezzel egy szekrény, és egy másik a patchwork technikához gyűjtögetett anyagaimmal, akkor talán még el is férnénk a lakásban, és ez a sok cucc 25 évre elég szerinte, főleg ahhoz képest, hogy kb. háromhavonta egyszer készítek hagyományos scrapbookot.

Szóval minden nehézség ellenére élveztem, Anyukám reakciója pedig mindenért kárpótolt. Pityergett....

2 megjegyzés:

Kata írta...

Nagyon szép lett! Jókat írtál, csupa ismerős érzés :-)))

BoBo írta...

:-)))))))
Nagyon jól szórakoztam a leíráson. A vacsora téma nekem is ismerős.