Tripla koktél és Vallomás

A hó elolvadt, maradt a hideg, amikor a legjobb elfoglaltság az olvasás. Köszönet a Soproni Könyvtárnak, ahol egy kölcsönzés alkalmával személyenként 16 db (!!) könyv kölcsönözhető, így a nézegetős, hobbi-jellegű könyvek mellett bőven marad még keret az olvasnivalókra is.

Sophie Kinsella: Tripla koktél

Eredetileg ezt a könyvet álnéven adták ki Madeleine Wickham néven. Talán azért, mert Sophie Kinsella nevére a boltkóros sorozat ugrik be, ami meglehetősen vicces és aranyos, szórakoztató olvasmány. A Tripla koktélt nem ezekkel a jelzőkkel illetném, a szórakoztató az maradhat a felsorolásban, ezen kívül szerintem egy jól megírt könyv három barátnő életének egy kis fejezetéből, van benne öröm, bánat, szerelem, gyerekszületés, titkok, csalódás, mindennapos dolgok és kevésbé azok, összeveszés és kibékülés, éppen úgy, mint az életben.

Engem nagyon kikapcsolt, sőt bevallom egyes részeken még meglehetősen meg is ríkatott. Megadom a 10/10 pontot:)

Schobert Norbert: Vallomás

Könyvtárban akadt a kezembe, kinyitottam, felkeltette az érdeklődésemet egy-két mondat, elolvastam. Nem mondom, hogy nem voltak olyan fejezetek, ahol nem ugrottam át részeket, mert vannak olyan dolgok, amik egyszerűen nem érdekelnek, de azért a könyv nagy része olvasható volt, Norbi itt-ott bepillantást engedett az életébe (ami alapján Réka már-már szimpatikussá vált:)), elárult, elmesélt olyan dolgokat, amik nem biztos, hogy a nagyközönségre tartoznak, de hát Norbi egy híresség, tudta, hogy ezekre kíváncsiak az emberek, neki meg jólesett, hogy elmondja. Irodalmi értéket nem képvisel a könyv, inkább olyan, mint amikor megyünk este az utcán és bekukucskálunk az ablakokon, ahol már ég a villany és nincs behúzva a függöny. Így nézhettünk bele Norbi és családja életébe, gyerekkorába. Ha utálod Norbit, akkor lehet, hogy ettől még jobban fogod, ha kedveled egy kicsit, mint én (első könyve segítségével megszabadultam egyszer 25 kilótól, sajna azóta ismét megtaláltuk egymást:), a kilóim és én, de megint rajta vagyok a dolgon...), akkor úgy érzed talán közelebb került hozzád az a vigyori, ugri-bugri kispasas, aki a videókazettáin majdnem mindennapos társaságom volt egy időben, tudatosult bennem, hogy ő is egy ember, mindenféle gondokkal (bár nem mindegy, hogy a mindenféle gondok közben mennyi pénz lapul a zsebedben, és az a problémád, hogy vegyél-e mogyorókrémet, vagy az, hogy vegyél-e egy újabb A6-ost). És a gazdaságnak és sikerességnek megvannak a hátrányai is. Az lenne a jó, ha mindenki kipróbálhatná ezt az életformát és eldönthetné, hogy neki mit ér meg a pénz, és mennyire tud ember maradni.

Voltak dolgok, amik nem tetszettek a könyvben, volt olyan, ami megfontolható, követhető és volt, ami szimplán csak érdekes.

7/10.

HÓ!

Ma reggel felébredtünk és minden fehér volt!! Tituszt nem lehetett ágyban tartani, gyorsan magára kapkodta a ruháit, és a tavalyi csizmáját!! Állítólag jó volt a lábára, bár tavaly óta több számmal nagyobb cipőket kellett neki vennem, de a csizmák biztos nőnek néha...:)

Erről eszembe is jut egy régi történet Bence óvodás korából. Volt egy szép, új, márkás sportcipője, nagyon új volt, nemrégen kezdtük el hordani. Egyik este, amikor érte mentem az oviba azt vettem észre, hogy meglehetősen koszos és elhasznált volt a cipője, meg teljesen kitágult, de mivel siettünk, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Otthon azonban ismét szemügyre vettem a cipőt! Két számmal nagyobb volt, mint a mienk!! Másnap reggel kiderítettem ki a cipő tulajdonosa, aki visszahozta a mienket. Aztán egész nap ezen mosolyogtam, hogy mi könnyen fel tudtunk húzni egy két számmal nagyobb cipőt, de vajon az az apuka, aki beleszuszakolta a két számmal kisebb cipőbe gyermeke lábát, aztán hazasétált vele :), elgondolkodott-e vajon az élet egyszerű kis dolgain... Például, hogy milyen gyorsan megnőnek a gyerekek, de legfőképpen a lábuk :))))

Visszatérve Tituszra és a ma reggeli hóra, hógolyóztunk egy kicsit, meg hóembert építettünk, Titusz nagy lelkesen megállapította, hogy milyen szépen ropog a lába alatt a hó, és „óóóó, a szomszédban is esik a hóóóó!!!” felfedezését is megtette, aztán én bementem a házba, Titusz még maradt egy kicsit. Pár perc múlva keserves arccal jön befelé, hogy megfagyott a keze, és nem tudja lehúzni a csizmáját. Valami mást csináltam, ezért megkértem, hogy húzza már le magának.

• Kéérlek anyaaa! Csak ezt a kettőt húúúzd már le! - mondta Titusz. :))

A kutyák is érdekesen reagáltak a hóra. Snickers még nem látott havat és miután 5 percig szemlélte a járdáról, a ház tövéből, egyszer csak belemerészkedett. Rövid szaglászás után ugrálni kezdett, négylábról elrugaszkodva, mint a kiskecskék. Nagyon aranyos volt. Szeder is terpeszben járkált a hóban, mint aki nem is akarja lerakni a lábát, de ha már mégis le kell, akkor minél kevesebbet kelljen lépnie. 

Tess Gerritsen: A Bűnös

Zsófi olvas

Tess Gerritsen: A Bűnös

Eddig is voltak könyvajánlók, vélemények, ezután is lesznek, mert az olvasás nálunk örök és családi. Bár a fiúk nem olvasnak romantikus, szerelmes könyveket, Zsófi igen, és nagyon jó, hogy meg tudunk egy-egy könyvet vitatni egymással. A véleményünk nem mindig egyezik, néha elvitázunk egy-egy apró részleten, összességében azonban hasonló az ízlésünk.

El is indítom ezennel a „”Zsófi olvas” rovatot :), ám előtte olvassátok el, mit ír magáról az olvasásról (ha valaki nem tudná, Zsófi a lányom és 17 éves:)).

„Imádok olvasni. A könyvekkel való kapcsolatom már egész kicsi koromban elkezdődött, édesanyám által. Neki szintén szenvedélye volt az olvasás, és rengeteg könyve volt (a gyűjtemény persze mind a mai napig gyarapodik :). Valami furcsa harmóniával teltem el, amikor láttam anyát olvasni, ahogy lapozott a könyvek fehér oldalai között, és amint meggyűrődtek kezei között a puhafedelű könyvek borítói. Én is olvasni akartam és lapozgatni, mint anya, még az sem számított számomra akadálynak, hogy nem tudok olvasni. Csak nézegettem a könyveket, a betűk még csupán összefüggéstelen ábrák voltak, de akkor is olvastam, úgy mint anyukám.

Aztán tényleg megtanultam olvasni, és anya más könyveket is a kezembe nyomott a kötelező olvasmányokon kívül. Először kezdtem Thomas Brezina könyveivel, aztán volt Meg Cabot korszakom is, és még sok más rózsaszín borítós könyvet elolvastam a könyvtár tini részlegéről (ez a mi városunkban egy könyvespolcot jelentett, bár azóta már lehet bővült). Mostanában már röhögök ezeken a könyveken, főleg az akkori kedvencemnek számító többrészes boszorkányos sorozaton, de aztán rájövök, hogy ezek a könyvek segítettek hozzá, hogy ráérezzek az olvasás ízére.

A kötelező olvasmányokról való véleményem, nagyon hosszú és kimerítő lenne, úgyhogy ezt most nem írom le teljesen. De röviden annyit, hogy főleg a kötelező olvasmányok tehetnek arról, hogy egyre kevesebb fiatal olvas a mai világban. Nem, nem arra gondolok, hogy a kötelező olvasmányok rossz könyvek, a titok kulcsa a rossz időzítésben rejlik. Leírnám röviden a saját példámat: ötödik osztályos koromban olvastam először az Egri csillagokat, nem hagyott bennem túl mély nyomokat, mindennap kötelező oldalszám minimum (hogy a nyár végére azért végezzek a könyvvel), miután ez megvolt elővettem a könyvet, amit olvastam "igazából". Vagy inkább élveztem? Aztán nyolcadik osztályban részt vettünk egy országos tanulmányi versenyen, a téma az Egri csillagok volt, újra kellett olvasnunk a könyvet, bevallom egy kicsit vonakodva fogtam bele. Ám az eltelt három év alatt, azért nőttem egy kicsit, és a boszorkányos könyveket felváltották a romantikus regények néha átszőve egy történelmi szállal. Hoppá, hát az Egri csillagok is pont ilyen volt, az újraolvasás során nem volt szükségem másik könyvre, amit "igazából" olvashatok, mert most igazából olvastam ezt is. Élveztem.

Hogy milyen könyveket szeretek leginkább olvasni? Nincsenek műfaji kedvenceim, minden könyvet szeretek, ami szórakoztat és örömöm lelem benne.
Van, mikor elfog az olvasási sznobizmus (ezt a fogalmat én találtam ki) és lázasan keresgélni kezdek a világ irodalom remekei között, hogy valami olyan könyvet is olvassak aminek igazi irodalmi jelentősége, értéke van. Néha olyan könyvbe kezdek bele amit élvezek, néha olyanba amit nem és egy ilyen után boldogan kezdek neki az első kezem ügyébe akadó Sophie Kinsellába. Az a jó könyv, ami te annak érzel, és nem az amit mások magasztalnak. És nincs rossz könyv, csak olyan ami nekem nem tetszett.

Könyvekkel elő, olvasáshoz megfelelően kényelmes helyet találni, és mielőtt belemerülnél egy másik világba, pörgesd végig az ujjaiddal a könyv oldalait a lapok szélénél, és szippants belőle jó nagyot, hogy érezd a könyv illatát is, ha új a könyv azért, ha régi azért.
Ezután már belemerülhetsz az ismeretlenbe, egy olyan világba ahol te képzelheted el a szereplőket, és a helyszíneket. Ahol büntetlenül állhatsz egy véres gyilkos oldalán, vagy beleképzelheted magad egy hercegnő, vagy akár egy közönséges utca lány szerepébe. Részt vehetsz háborúban vagy békében. Bármi lehetséges, ez a könyvek az olvasás csodálatos birodalma.

Mi sokszor azért olvastunk el egy könyvkritikát anyával, hogy eldöntsük, megvesszük-e a könyvet vagy sem. Ennek a hátulütője azonban az, hogy sokszor már előre megtudtuk a könyv végét. Hát nem tudom, mi a jobb, ha megvesszük a könyvet és csak utólag jövünk rá hogy nem kellett volna, vagy az, ha megveszünk egy jó könyvet, de úgy hogy már ismerjük a végét? Itt előre leszögezem, hogy nem vállalok felelősséget azért, ha lelövöm egy könyv befejezését :).

Tess Gerritsen: A Bűnös

Hideg, zord időjárás. Ködfelhőbe burkolózó titokzatos alakok, és egy fiatal apáca holtteste a zárda kápolnájában. Tökéletes kezdés egy vérfagyasztó thrillernek.
Ha csak azért olvasod ezt, hogy eldöntsd megvedd/elolvasd ezt a könyvet, akkor a válaszom az, hogy igen vedd meg olvasd el. És fejezd be ennek a bejegyzésnek az olvasását! :D
Ha egy izgalmas, hátborzongató, letehetetlen, vérfagyasztó olvasmányra vágysz, akkor A Bűnös tökéletes választás.
Ha úgy nézzük, A Bűnös egy háromrészes sorozat utolsó része (A Sebész, A Tanítvány). De ez a kötet nem kapcsolódik olyan szorosan az első kettőhöz, az előző regények elolvasása nélkül is teljesen érhető.
A történet középpontjában Jane Rizzoli nyomozó, Dr. Maura Isles a patológus, és a gyilkosság áll.
Nekem már a zárda és az apácák említése felkeltette az érdeklődésemet a könyv iránt, és e tekintetben nem is csalódtam benne. Sok szempont alapján véleményem szerint ez a kötet a sorozat legjobbika. Nekem nem gond, ha egy thrillerben nincs romantikus szál, de ha viszont van benne (mert egy csipetnyi szerelem mindent feldob :), akkor már ne legyen elcsépelt, itt ez sem volt az. Kiemelkedő volt a regényben a nyomozás menete. Az előző két részben mondhatni, szinte nem is nyomoztak, csak szövetdarabkákat és hajszálakat találtak, aztán nyakon csípték a bűnöst. Itt több szálon is futottak az események, több gyanúsított is reflektorfénybe került. Nagyon jó volt például az a rész, amikor Rizzoli és Maura a zárda padlásán kutattak a nyomok után. A Patkánynő halálának és a fiatal apáca halála okának az összefonódása is el volt nagyon találva. És azt is bátran kijelenthetjük, hogy ebben a részben nyújtja Jane Rizzoli a legangyalibb arcát (ha használhatjuk rá egyáltalán ezt a jelzőt? :).
Ha valami negatívumot is felakarnék hozni ellene, azt talán a borítója lenne. Ti is biztos jártatok már úgy, hogy a kezetekbe vettetek egy könyvet és a borítóján például egy szőke hajú főhősnő szerepelt, aztán ahogy nekiláttatok az olvasásának, kiderült, hogy a főszereplő hajszíne "fényben olyan akár a csokoládé, éjben pedig mint a sötétség", ez egy kicsit zavaró tud lenni, de azért ezen hamar túlteszi magát az ember. (Mondjuk volt egy olyan eset, amin nem tudtam túltenni magam. Egyszer megnéztem egy régebbi Agatha Christie filmet, amiben Poirotnak határozottan szőke haja volt, és a legendás bajusza sem volt fekete, csak a feje volt tojás alakú. Ezen sohasem fogom túltenni magam. :)
Ja és azt még bántam, hogy az apáca gyilkosa nem a nappal normális életet élő, éjjel pedig a megbomlott elméjű zárdafőnök asszony vagy a pap volt, de azért így is "jó" volt a befejezése.
(Amit még itt megjegyeznék, az az, hogy az eddig általam elolvasott Tess Gerritsen könyvek végét, én mindig egy kicsit túl hamar befejezettnek éreztem, mindig hiányzott egy utolsó fejezet. A főhősünk nyomoz, kiderít dolgokat, következik a csúcspont, a főhősünk veszélybe kerül, közben persze már tudja ki a gyilkos (meg minden mást is tud), aztán a főhősünk pont kifogyna a szuszból amikor a, megjön az erősítés vagy b,összeszedi minden erejét és kihúzza magát a pácból és bumm vége is a könyvnek. Erre a hiányérzetemre anya megjegyzi, hogy én elég sok regénynél érzem ezt az "még kellett volna egy utolsó fejezet" dolgot, és azt, hogy nem mindenki kíváncsi a szereplők utóéletére. :)

A Bűnösnek 10/9,5 pontot adnék”

Ajánlanám még Tess Gerritsen többi könyvét is: A Sebész, A Tanítvány, Véráram. Egy-két hiányosságtól eltekintve igazán jó, letehetetlen krimik.

Folyt. köv.

2012. október 22.

Sziasztok, üdv mindenkinek. Akkor most úgy folytatom a blogom, mintha abba sem hagytam volna.

Írtam ugyan egy elmélkedést arról, hogy miért nem írtam eddig és mikor kezdett el hiányozni a blogolás, de újraolvasva mégsem azt éreztem, amit ki akartam fejezni, ezért úgy döntöttem, ott folytatom, ahol abbahagytam. Illetve úgy, mintha abba sem hagytam volna.

Tehát a költözéssel fejeztem be, a költözéssel folytatom.

 ...egyszercsak jött egy nagy kamion (ami a tesóm ajándéka volt, köszi még egyszer:),

és az összegyűlt kedves barátaink segítettek pakolni

volt aki közben átállt a sötét oldalra,

de azért az éj beállta előtt így is sikerült berámolnunk.

aztán folytatódott a költözésünk a még bulizósabb résszel.

A nagyon kevés alvás számlájára írható, hogy a macskát majdnem ottfelejtettük:)

de mint látható szerencsésen megérkezett és egyből udvari macskaként viselkedett, pedig világéletében panelmacska volt:)

Megérkezés után a gyerekek kipakolták a kamiont, mi ledőltünk aludni.

Na jó, a tesóm segített nekik :)

Euforikus öröm, mindent kipakoltunk, jöhet a buli!!!!

(Csak nehogy valaki meggyanúsítson, hogy csak a buli(k) kedvéért költöztünk.:))

Reggeli világosságban körbenézve szépségeket találtunk az udvaron:

Aztán már csak a munkásemberekre vártunk és megkezdődött a kemény része a dolognak.

a mosolygós főnök

és a segédmunkása:)

Aztán bontottunk, csiszoltunk, vakoltunk, festettünk....

Mindeközben a kertben is igyekeztünk haladni,

és ezzel együtt gyorsan építettük az egyik - ha nem a - legfontosabb helyiségét a lakásnak.

5 napig egy omladozó pottyantósra járni.... csak az ellenségeimnek kívánom:))

Közben a mester a fürdőszobát is szétkapta, a konyhával együtt,

ezért igazán nomád táborozóknak érezhettük magunkat, így

főztünk,

mostunk,

teregettünk.

Voltak akik végiglustálkodták az egészet,

és volt aki a nagy munka közepette sem felejtette el az elmélyült kikapcsolódást,

sem napsütésben,

sem esőben.

Néha csak úgy megpihent,

ha pedig végképp kidöglött és nem volt ágya, keresett magának:)))

Aztán azt vettük észre, hogy a hajópadló lakkozásánál Apa igencsak sarokba szorult:)

Néha volt már időnk egy kis kreatívkodásra is,

néha pedig egy kis olvasásra.

Egyszer-kétszer kirándultunk is,

volt, aki hattyúkkal úszott a Fertő-tóban,

volt, aki egyszerűen csak homokozott,

volt, aki megkísérelte a Fertő-tó átúszást,

volt, aki eljárta az indiánok ősi esőtáncát,

és volt, aki mindeközben nagyon dühös lett (joggal), mert nem bírt magával és gumicsizmával ugyan, de térdig gázolt a tóba.

Azután pedig pucér lábbal kellett ácsorognia egy famászókán,

igencsak elkámpicsorodott, és azt mondta soha többet nem megy magasabbra a vízben, mint ameddig a gumicsizmája ér:)

A móka még nem ért véget,

voltak, akik strandröplabdáztak,

volt, aki hagyományos túristafotót készíttetett,

voltak, a menő csávók,

és volt, aki sikkesen felöltözött.

Aztán következett a ZENE..

Most eddig bírtam szusszal, folyt.köv., sziasztok